Orbán Viktort hitlerbajusszal ábrázoló képek jelentek meg Tallin-szerte
A képek mellé szöveget is írtak. Ebben az áll: a magyar miniszterelnök „szereti a halott ukránokat“.
A képek mellé szöveget is írtak. Ebben az áll: a magyar miniszterelnök „szereti a halott ukránokat“.
Más tagállamok is vétettek már az uniós normák ellen, de velük szemben feltűnően visszafogott volt Brüsszel fellépése. Erős a gyanú, hogy politikai megfontolásból.
Üzenet és fenyegetés is egyben, hogy az amerikai külügyminisztérium világgá kürtölte: Moszkva 2014 óta a világ kéttucatnyi országában legalább háromszázmillió dollárt fordított külföldiek befolyásolására.
A kormányfő szerint a szankciókat brüsszeli bürokraták kényszerítették ki, és nem is Oroszországnak fájnak, hanem az európai embereknek.
A Budapest Fórum első napjának záróelőadásán Timothy Garton Ash elmondta, illúzió lenne azt hinni, hogy az Európai Unió lovagként fogja ledöfni a magyar fekete bárányt, Francis Fukuyama pedig úgy véli, Orbán iránytű az amerikai jobboldal számára – többek közt a Putyin iránti csodálatban is.
Egyelőre úgy tűnik, hogy még Orbán Viktor leghangosabb bírálói is készek haladékot adni, mielőtt az EU kiszabná a büntetést, az orosz–ukrán konfliktus árnyékában sok országnak nincs kedve súlyos belső összeütközéshez, írja a Politico elemzése.
Orbán Viktornak nincs igaza, amikor a világtól félti a magyarokat, de abban lehet, amikor azt állítja: ha Angela Merkel lenne Németország élén, most nem itt tartana a háború Ukrajnában. Nemrég könyvet írt a német kancellárról Kati Marton magyar származású amerikai író, újságíró, aki a hvg360-nak arról is beszélt: ha Orbán tényleg annyira intelligens, mint amennyire annak látszik, akkor le fog tenni az oroszbarátságtól, mert a nemzetközi közegben erre most van utoljára esélye.
A jogállamisági eljárás csak kozmetikai változásokat hoz.
Brüsszelezéssel, háborúzással készült el a Facebook-poszt, amely a kormány fűtési kreativitásáról tesz tanúbizonyságot.
Sztárfellépők: Orbán Viktor, Varga Judit és Gulyás Gergely.
A főpolgármester levelet is írt a témában Orbán Viktornak.
Palkovics Lászlónak Pintér Sándorral kell kidolgoznia, hogy hova és milyen sorrendben raknak majd ki konténerkazánokat.
Lévai Anikó mellett Orbán Balázs, Novák Katalin és Balog Zoltán is a gépen volt.
A volt miniszterelnök-jelölt a Facebookon kezdett elemzésbe azok után, hogy kiderült: a DK árnyékkormányt állított fel.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök éppen tegnap jelentette ki, országa élesen ellenzi, hogy az Unió támogatásoktól fossza meg Magyarországot, írja a lap véleménycikke.
A világlapok bőven és kiemelten foglalkoznak az EU és az Orbán-kormány konfliktusával, a Magyarországnak járó uniós források esetleges megvonásával. Vajon megvezetheti-e Orbán Viktor ismét az Európai Uniót, teszik fel többen is kérdést.
Így reagált a lengyel miniszterelnök az Európai Bizottság vasárnap tett javaslatára.
John Paget művét vette a kezébe a kormányfő.
November 19-ig kapott haladékot a kormány, hogy javaslatait átültesse a magyar jogrendbe.